SZOMSZÉDASSZONY

Nyitom a bejárati ajtót, kezemben a teli szemetes zsákkal, amikor hallom, a lift megáll az emeletünkön. Kikukkantok, L. az, az emelet-társ, már lépne be, amikor utána kurjantok:
     - Várj légy szíves, leviszem veled a szemetet!
Megáll, megvár, törékeny mosoly az arcán. Aprótermetű, és olyan elgyötört... Belépünk a kaszniba, készségesen megnyomja a földszint gombot.
     - Talán... - továbbra is hősiesen mosolyog -... jól fogalmaztál. Odavaló való... ahová a szemetedet viszed...
Nemrég jött ki a neurológiáról. Összeroppant. Küzdött, amíg tudott, számlákkal, felszólításokkal, elköltözött nagylánya hisztérikus kritikáival, nagyfia rácsimpaszkodó, munkanélküliségével, futott ide-oda, mint a mérgezett egér, hogyan lehetne haladékot kapni, megmenteni az otthonukat, miközben tudva tudta, hogy ez az ő százezer forint alatti, pedagógusi nyugdíjából nem fog menni. Napról napra húzta, ha nem csöngetett a postás tértivevényes levéllel, már sikernap volt, aztán egyszercsak összesett, jöttek a mentők, és elvitték egy helyre, ahol kapott pár kába napot, amikor legalább nem kellett gondolkodni. "Gyógyultan" elbocsátották ezer jótanáccsal, kímélje magát, ne frusztrálódjon, aha! És most itt áll velem szemben, édes kis manóarcán ránc ránc hátán, pedig a kora miatt még nem kéne, és odavalónak érzi magát, ahová a szemetemet viszem. Minden az ő hibája. Igaz. Rosszul mérte fel a helyzetét, gyermekei teljesítő képességét, lehetőségeit, amivel a hajdani közös otthont - nem magának - megmenteni remélte. Néz rám, mint aki ítéletre vár, átfut rajtam egy borzongató gondolat, ha most a szemetem mellé betuszkolnám a kukába, nem is tiltakozna. Nem tartja magát semmire. Megbukott. Tanárnő, életből elégtelen! Zsigerből átölelem, bár tudom, nem az az ölelkezős típus, és most mégis, úgy simul a karomba, mint egy szárnyaszegett madár.
     - Aranyos vagy, köszönöm! - mormolja a nyakamba, majd kattan a földszintet jelző hang, elhúzódunk egymástól, kilépünk az ajtón.
     - Sétálni megyek, - mondja - az orvosok azt mondták, jót tesz.
Bólogatok, a séta az jó, kibotorkál a kapun, még visszainteget.

A kurva életbe! A ROHADT KURVA ÉLETBE!! Megnyomom az emeletem gombját, hazamegyek. Csak amikor becsapódik mögöttem az ajtó, akkor veszem észre, hogy a teli szemetes zacskó még mindig nálam van.

KONSZENZUS - KÉT ÉS NÉGY LÁBON

Itt laknak a környéken, gyakran összefutunk boltokban, vásárokon, barátnők, egykorúak. Köszönünk egymásnak, néha váltunk pár szót, közömbös témákról. Flekk kutyával majdnem elsodorjuk őket, amikor kivágtatunk a kapun. Kezükben aláírandó ívek.
     - Szia! Az X-pártnak gyűjtünk aláírásokat. Beengedsz a házatokba?
     - Persze, parancsoljatok!
     - Köszi, aranyos vagy. Milyenek itt az emberek?
     - Mint a világban általában. Vannak jók, kevésbé jók, kicsik nagyok, öregek fiatalok...
     - Úgy értjük...
     - Tudom hogy értitek. Biztos lesz sikerélményetek. Ha elfogadtok egy tanácsot, a X emelet Y számú lakásnál ne próbálkozzatok. Ott biztos nem kaptok aláírást.
     - Hát, köszönjük. Te... ki lakik abban a lakásban?
     - Én.
     - ..............................
     - ..............................
     - Öööööö... azért mégegyszer kösz... amúgy jössz vasárnap a garázsvásárba?
     - Naná!
     - Akkor ott találkozunk!
     - Száz százalék!:-)

***********************

A házunk előtti téren gombamód szaporodnak az aláírásgyűjtő standok. Mulatságos figyelni az arra járók vargabetűit. A szimpatikus párt standja előtt ráérősen sétálnak el, olykor egy-egy biztató félmosoly kíséretében, az unszimpatikusok előtt szinte rohanvást, leszegett fejjel, vagy széles ívben kikerülve. Szemlátomást nem akarnak kellemetlen pillanatokat. Még megszólítja őket az aktuális önkéntes, és akkor nyilvánosan színt kell vallani, ezt pedig a többség nem szeretné. Nem így Flekk kutyánk, aki szerint minden egyes ember azért született e világra, hogy ő szerethesse őket. Odahemperedik a Tisztavér Párt standja elé, majd a Vezetőnk Valamikor Valaki Volt párt jelöltjéhez bújik, aztán tovább szökdécsel hogy símogatást kolduljon a Majd Mi Megint Megmutatjuk De Tényleg stand vezetőjétől, ám sietnie kell, mert az Egyetlen Üdvözítő Párt kerületi képviselője kekszet lóbál felé csábosan...

Ha belegondolok, egyetlen, rövid séta alatt tucatnyi kéz cirógatta meg szeretettel bársonyos fejét. Olyan kezek, amelyeknek tulajdonosai még a gondolatától is elborzadnak, hogy egymás felé nyúljanak.

FLEKK FOR PRESIDENT!!!